Ingatlan, mint befektetés állampapírok helyett?

Ingatlan, mint befektetés állampapírok helyett?

2025-ben is kétszámjegyű, egyértelműen 10% feletti átlagos áremelkedésre lehet számítani az élénkülő lakáspiacon, vagyis nem látszik megtörni a másfél év kihagyással tavaly újra indult trend. Az Eurostat kimutatása szerint Magyarország Észtországgal holtversenyben a legnagyobb áremelkedést könyvelhette el a lakáspiacon 2010 óta, átlagosan 230 százalékkal, vagyis többszörösére emelkedtek az árak.

Nem látszik fordulat az árakban, ráadásul már a bérbeadással elérhető hozam is vonzóvá válhat sokaknak a csökkenő állampapírkamatok mellett. Így akár újra fellendülhet a befektetési célú ingatlanvásárlás. A szakértő várakozásai szerint, ami leginkább hatni fog az ingatlanpiacra 2025-ben, az az állampapírokból kiáramló pénz, melynek egy része feltehetően az ingatlanpiaci befektetésekben jelenik meg.

Igaz, a bérleti díjakban nem állunk ennyire elöl az európai rangsorban, a közel másfél évtized alatt mért 110%-os áremelkedés „csak” az élmezőny végére volt elegendő. A tendenciák arra utalnak, hogy ma már kevésbé éri meg lakást tisztán kiadási céllal venni, mint korábban, hiszen drágább beszállni a piacra a magasabb árak miatt, amivel azonban a bérleti díjak nem tartottak lépést. Így a bő egy évtizede is még akár 10% feletti elérhető bérleti hozam az MNB Lakáspiaci Jelentése szerint 2024 őszén Budapesten átlagosan már csak alig 5% volt évente, a vidéki városokban pedig 7% körüli szintet lehetett elérni.

A lakáskiadóknak jó hír, hogy a KSH és az egyik nagy ingatlanos portál adatai szerint 2024 decemberében országosan 1,3, Budapesten 1 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest. Az előző év azonos időszakához viszonyítva országosan 9,3, Budapesten 9,6 százalékkal voltak magasabbak a decemberi lakbérek. Kérdés, hogy a bérleti piac is elvisel-e további 10 százalékos (vagy akár nagyobb) áremelkedést, tehát a most “belépő szintnek” számító, 150-160 ezer forintos havidíjért kiadott ingatlanokért el lehet-e majd kérni havi 170-180 ezer forintot.

Figyelje a Bankradar hitelkalkulátorát, s amennyiben pénzügyi helyzete megoldásához lakáshitelre, vagy személyi kölcsönre van szüksége, kattintson ide és kollégáink segítségével megtaláljuk Önnek a legjobb megoldást.

Kategória: Ingatlan

Cimkék: ingatlan, állampapír

2025.01.29